RING RALLY - TUDÓSÍTÁS
2004. november 21.
Az abszolút második helyen fejezte be Lukács István és Szittya Tamás a Ring Ralit. A Luki Rallye Team versenyzőpárosa egy év kihagyás után tért vissza a versenyzéshez, ezért szükségük volt egy kis időre, hogy megtalálják a megfelelő ritmust, de a futam harmadik körében már olyan időeredményeket értek el, amilyeneket a verseny előtt elvártak maguktól.
Lukács István: - Nagyon örülök, hogy egy év kihagyás után újra ilyen komoly versenyautóval állhattam rajthoz, és nagyon hálás vagyok érte mindenkinek, aki segített, nem utolsó sorban, Borsi Gergőnek, aki rám merte bízni az autóját. A Mitsubishi tökéletes volt, az egyetlen problémát az jelentette, hogy nem volt ehhez a hőmérséklethez, és pályaviszonyhoz megfelelő gumink. Ezért az első körben egy kicsit óvatosan mentünk, a másodikban próbáltunk erősíteni, de úgy érzem, hogy a harmadik körre sikerült olyan időket autóznunk, mint amilyet előzetesen elvártunk magunktól. A végére rázódtunk bele igazán, és csak azt sajnáljuk, hogy nem akkor kezdődött a verseny. Az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok. Ettől az autótól a második hely volt a reális. Fülöp Rajmund WRC-jével nem vehettük fel a versenyt, a többiekénél viszont a mi autónk volt jobb. Remélem, jövőre több futamon is rajthoz állhatunk egy hasonló kategóriájú autóval, és akkor hasznosíthatjuk a most szerzett tapasztalatainkat. Ezúton is szeretném megköszönni támogatóinknak a segítségüket és a csapatnak, barátaimnak, hogy munkájukkal hozzájárultak ehhez a sikerhez!
Szittya Tamás: - Én is nagyon örülök, hogy újra versenyezhettünk, hiszen már nagyon hiányzott. A Ring Rali keskeny, járdaszigetes pályái nem nagyon kedveztek az autónak, de a rali kihívásokról szól, és mi igyekeztünk ennek megfelelni. Nagyon tetszett a Mitsubishi, és bízom benne, hogy jövőre többször is versenyezhetünk vele.
Ring Rali első osztályú liszences kategória végeredménye:
1. Fülöp Rajmund-Benics Kálmán Skoda Octavia WRC 34:09,0
2. Lukács István-Szittya Tamás Mitsubishi Lancer Evo VI +2:43,0
3. Rádli József-Géczi Tamás Peugeot 306 +3:30,5
4. Nagy Mátyás-Kaluzsa Tamás Lada VFTS +3:41,9
5. Spindler Jenő-Spindler Tibor Opel Kadett +4:02,4
6. Baracskai Zsolt-Szedő Csaba Lada 2108 +4:27,3
*további tíz célba érő volt a kategóriában
Letöltés! (55 kB, Adobe Acrobat pdf)
Letöltés! (39 kB, Word doc)
RING RALLY - ELŐZETES
2004. november 14.
Pályafutásuk legerősebb autójával tér vissza Lukács István és Szittya Tamás a Ring Ralin, ahol egy A csoportos Mitsubishivel állnak rajthoz. A Luki Rallye Team versenyzőpárosa utoljára a tavalyi Mikulás Ralin versenyzett, most azonban nem terveznek ilyen hosszú szünetet.
Lukács István:
– Sajnos az elmúlt években nem tudtunk teljes szezont futni, de egy-egy futam erejéig azért megmutattuk magunkat. Most azért esett a választásunk a Ring Ralira, mert a Ralisport Bizottság kiemelt futamként kezeli, és úgy gondoltuk, hogy itt versenyezhetünk a legnagyobb számú közönség előtt. Emellett szeretnénk kipróbálni a junior bajnokságot, hiszen elképzelhető, hogy jövőre egy hasonlóan erős autóval több futamon is rajthoz fogunk állni.
– A Borsi Rally Teamtől béreljük az autót, ami egy N-es Mitsubishi alap. Ezt próbálták megerősíteni az A csoportos szabályoknak megfelelő turbószűkítővel, illetve az ehhez tartozó elektronikai programmal, valamint egy szintén A csoportos váltóval. Szeretnénk egy jóízűt autózni, de ugyanakkor gyorsak is akarunk lenni, illetve minél több tapasztalatot szeretnénk szerezni az autóról. Ebből a szempontból a tavalyi Mikulás Rali nagyon jó volt, hiszen ott versenyezhettünk először A8-as autóval. A mostani talán egy kicsit erősebb lesz ezért ez egy újabb lépés lesz számunkra.
– Régi társam, Szittya Tamás navigál majd a versenyen, másik navigátorom, Matits Dénes pedig a vendégeinkkel fog foglalkozni, akikkel szeretnénk még jobban megszerettetni a ralit, hogy jövőre még több versenyre hívhassuk meg őket. Várunk minden érdeklődőt a Hungaroringre és környékére.
Letöltés! (50 kB, Adobe Acrobat pdf)
Letöltés! (37 kB, Word doc)